II. Murád oszmán szultán
| II. Murád | |
 |
|
|
|
|
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje 1421 – 1444. szeptember 1. |
|
| Elődje | I. Mehmed |
| Utódja | II. Mehmed |
| Uralkodási ideje 1446. szeptembere – 1451. február 3. |
|
| Elődje | II. Mehmed |
| Utódja | II. Mehmed |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1404. júniusa Amasya |
| Elhunyt | 1451. február 3. (46 évesen) Edirne |
| Édesapja | I. Mehmed |
 |
|
| II. Murád aláírása |
II. Murád (Amasya, 1404. júniusa – Drinápoly, 1451. február 3./5.[1]) oszmán szultán 1421-től 1444-ig és 1446-tól haláláig. Murád uralkodását a keresztényekkel és az anatóliai török emirátusokkal való hosszas háborúskodás határozta meg.
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Ifjúkora
Murád 1404 júniusában született I. Mehmed fiaként.
[szerkesztés] Trónralépte, fivérei felkelése
1421-ben követte édesapját a trónon.[1] Alig hogy trónralépett, egy veszedelmes felkeléssel találta magát szemben, amelynek élén a – II. Mánuel bizánci császár segítségével – fogságukból kiszabadult két öccse, Musztafa és Dsumeid álltak.[1] Murád a felkelést nagy nehezen elnyomta és az elfogott Musztafát 1422-ben kivégeztette.[1] (Dsumeiddel később ugyanaz történt.[1])
A keletrómai császárral 1424-ben békét kötött, aminek értelmében Mánuel évi adófizetésre kötelezte magát.[1]
[szerkesztés] Harc Velence ellen
Hamarosan a velenceiek ellen fordult, moreai és a szigettengeren lévő gyarmataikat 1423-ban tűzzel-vassal elpusztította. Miután 1425-ben Tesszalonikit is elvette tőlük, a signoria békét kötött.[1]
[szerkesztés] Albániai hadjárat
Murád közben-közben birodalmának nyugati és északi szomszédjaival is foglalkozott. Harcolt Albánia hőse, Kasztrióta György (Szkanderbég) ellen.[1] A délszláv népekkel könnyebben bánt volna el, ha a magyarok nem segítetté volna őket.[1] 1428-ban azonban – a Galambóc várának visszafoglalására vállalkozó – Zsigmond magyar király hadát is legyőzte.[1] E vereség hírére II. Tvrtko bosnyák király és II. Dan havasalföldi fejedelem újra meghódolt Murád előtt.[1]
[szerkesztés] Karamánia
Ugyancsak 1428-ban legyőzte az anatóliai Karamán emirátust.[forrás?]
[szerkesztés] Az 1430-as hadjárat
1430-ban Murád hatalmas területeket hódított meg a Balkán-félszigeten és a Birodalomhoz csatolta Szerbiát.[forrás?]
[szerkesztés] Szaloniki elfoglalása
1432-ben – a másodszori ostrom után – elesett Szaloniki is. Erre Velence végképp kivonta magát a harcokból.[forrás?]
[szerkesztés] Szendrő ostroma
Murád 1437-ben ostrom alá vette Szendrőt.[1] Hunyadi János a vár segítségére sietett és sikerült az ostromló törököket a vár alól elűzni.[1]
[szerkesztés] Az 1439-es hadjárat
1439-ben a budai rendek – arra gondolva, hogy Murád ismét Szendrő ostromára készül – tetemes segítséget szavaztak meg és maga Albert magyar király és német-római császár indult a haddal az Al-Dunához.[1] Azonban Murád közeledésének hírére olyan félelem szállta meg a sereget, hogy szerte-széjjel menekült.[1]
[szerkesztés] Az 1442-es hadjárat
1442-ben Murád ismét sereget indított Magyarország ellen.[1] Az immár erdélyi vajdává kinevezett Hunyadi azonban a sereget vezető Mezid béget Marosszentimrénél legyőzte, Seadeddin pasának megtorlásra siető hadát pedig a Vaskapuban verte vissza.[1]
[szerkesztés] A hosszú hadjárat
E diadalok nagy lelkesedést keltettek egész Európában (1441-ben a Német-római Birodalom, Lengyelország, majd 1444-ben Albánia csatlakozott a szerb-magyar szövetséghez[forrás?]) és az 1443 novemberében megindított hosszú hadjárathoz vezettek.[1] Ennek folyamán a magyar had I. Ulászló király és Hunyadi János vezénylete alatt még a Balkán-hegységen túl egészen Szófiáig nyomult előre.[1] Mialatt több európai fejedelem és a pápai követ nagy keresztes hadjáratot tervezett, Murád rájött a közelgő viharra és – követei által – Szegeden igen előnyös föltételek mellett békekötésre nyilatkozott hajlandónak[1]: lemondott volna Szerbiáról és Havasalföldről, a magyarok által foglyul ejtett sógoráért pedig 70 000 aranyat ajánlott fel.[1]
[szerkesztés] A várnai csata
Ulászló és tanácsosai ezeket a feltételeket 1444 júliusában Szegeden elfogadták (ami hiba volt, mert előbb több fejedelemmel szemben újabb háborúra kötelezték magukat) és esküvel fogadták a béke megtartását.[1] Nyomban ezután azonban megszegték a békét és újra hadat indítottak Murád ellen, aki trónját éppen Mehmed fiának akarta átengedni és már Magnesiát ki is szemelte lakóhelyének.[1] Az esküszegés hirére azonban sietve visszatért.[1] A döntő ütközet 1444. november 10-én Várnánál zajlott le.[1] A csatában Ulászló és a magyar sereg magva elesett, Hunyadi pedig csak nagy nehezen tudott elmenekülni.[1] Murád beérte a diadallal és nem zsákmányolta ki győzelmét.[1]
[szerkesztés] Lemondása és visszakerülése
Murád nemsokkal később vereséget szenvedett a jalowazi csatában és 1444-ben lemondásra kényszerült fia, Mehmed javára. 1446-ban azonban a janicsárok segítségével visszatért a birodalom élére.[forrás?]
[szerkesztés] A II. rigómezei ütközet
1448-ban Hunyadi Kasztrióta György segítségére indult abban a reményben, hogy az albánok, boszniaiak és Brankovics György szerb despota közreműködésével nagy csapást mérhet a törökökre.[1] A koalícióból azonban jóformán semmi sem lett: Brankovics ezúttal sem küldte el segélyhadát, Boszniából sem érkezett senki és így Hunyadi mindössze 30 000 magyarral és 8000 oláhhal érkezett délnyugati Szerbiába, innen Albania felé fordult.[1] Amikor Murád Hunyadi közeledéséről értesült, rögtön felhagyott Krója ostromával, és Szófia felé visszavonult.[1] Miután összevonta hadait, megindult Hunyadi nyomában a magyar sereg után.[1] Rigómezőn olyan oldalról támadta meg Hunyadit, ahonnan senki sem várta.[1] A rettenetes harcban (október 18-20.) az oláhok átszöktek a törökökhöz és a magyarok teljes vereséget szenvedtek.[1] Ez volt Murád utolsó, alighanem legfényesebb diadala.[1] Ezután csak Szkanderbég ellen folytatott még harcot[1], illetve legyőzte Timur Lenk fiát, Shah Rohk-ot, valamint a Karamanid dinasztiát.[forrás?]
[szerkesztés] Halála
Murád 1451 februárjában halt meg és Bursában temették el.[1] A trónon fia, II. Mehmed követte.
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Lásd még
| Elődje: I. Mehmed |
|
Utódja: II. Mehmed |
| Elődje: II. Mehmed |
|
Utódja: II. Mehmed |
|
